Ma, amikor már minden játszótér kipárnázott, amikor a gyerekek egyre nagyobb része soha nem mászhat fára, amikor sokan középiskolás koruk előtt egy lépést sem tehetnek szülői felügyelet nélkül, felmerül a kérdés: mikor és hogyan tanulja meg egy egész túlféltett generáció a veszély kezelését?
Van valami, amit szerintem időnként minden szülő érez. De amit talán az összes közül a legnehezebb kimondani, mert mi magunk akarjuk cenzúrázni az érzéseinket. Én most nem fogom ezt tenni: előfordul, méghozzá meglepően gyakran, hogy idegesítenek a saját, tulajdon, egyébként csodás gyerekeim. Akiket minden porcikámmal, a teljes tudatommal, sőt, valami zsigeri őrülettel is imádok. Akikért bármikor odaadnám bármimet, és akiket annyira féltek, hogy el sem tudom mondani, de néha egy teljesen egyszerű, hétköznapi helyzetben is halálosan idegesítenek. Nem csak akkor, amikor valami tényleg rossz dolgot csinálnak, bár olyankor ez nyilván hatványozódik. Ez gáz? Szerintem igen. Mindenki érzi? Szerintem igen. El kellene titkolni egymás és magunk elől? Szerintem nem.
“A legkisebb gyerekünk 3 és fél éves, és úgy döntöttünk: vagy most, vagy soha, de bilire szoktatjuk. De csak mi döntöttünk így. Ő ugyanis ellene van. Ugyanúgy, ahogy a nagyobbik testvére volt. Mindketten nagyon hamar beszéltek, nagyon hamar mentek, de a bili, az nem szimpatikus nekik. Pedig mindent megpróbáltunk. Jutalmakat, hagytuk, hogy üljön a tablettel meztelenül a bilin, hogy nézzen minket, ahogy ráülünk a WC-re.. de semmi.
Ez az anyós viszony bonyolult, ez nem újkeletű felfedezés. És mennyivel egyszerűbbé lehetne tenni, ha nem kötne minket az illem, és egyszerűen megmondhatnánk dolgokat. Persze, abból csak a sértődés lenne. Hogy levezessem a feszültséget, összeszedtem azt a tíz dolgot, amit én elsőként mondanék oda, ha lehetne. Neked mi lenne az első?
Ma már sértés, ha más rászól a gyerekre, és bunkó beképzelt ősanya. Talán ezért már védekezésből, konfliktuskerülésből sem vesszük észre másnak a gyerekét. Azt gondolnánk, hogy szülőként, anyaként sokkal érzékenyebbek vagyunk a gyerekekre. Autimatikusan figyelünk a máséra is, mert én is azt szeretném, ha az enyémre figyelnének
Valamelyik nap egy új játszótérre látogattunk el és fusztráltan vettem észre, hogy a gyerekeim mániákus szemmel tartása mögött bizalomhiány húzódik meg. Bizalomhiány, hogy a többi szülő nem fog közbe avatkozni csúfolás, cukrosbácsi, verekedés esetén (de még elesés esetén is ritkán). Sajnos a gyanú mögött tapasztalat húzódik meg és most már egy felhívás is: vigyázzunk egymás gyerekére.
[rev_slider alias=”homeslider3″]
[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]