humor

Sokféle képességet sajátítottam el, amióta édesanya vagyok. De van egy, amely nélkül biztosan nem tudnék létezni. A humorérzék. Mert humor nélkül gyereket nevelni nem egyszerűen nehéz. Piszok nehéz.

Három óra negyvenhét perc, hajnalban. Huszonnyolc perc séta és ringatás után egy perce tettem le a kiságyába. Az anyja hulla fáradt, de aggódó tekintetétől kísérve, egy óra huszonöt és egy negyvenegy között volt már egy sétánk. És ma is én keltem a szülők közül kevesebbszer. Az anyja válla fölött nézek át a kiságyba pont akkor, amikor hirtelen felemeli a fejét. Ne már. Leteszi a fejét. Hányni fogok. Felemeli a fejét. Könyörgök, kislányom, hagyd életben apádat! A feleségemet vagy a hideg, vagy a zokogás rázza, de halkan csinálja, mert ha felemelve marad a kis buksi, mi kezünket tördelve kánonban eldadogjuk a kis kece lányomat japánul, az kurva hétszentség. Ez nem egy cuki-babás élménybeszámoló.