fbpx

testvér

…és segít abban, hogy jobb ember legyél! Igen, persze, pontosan tudjuk, hogy az első reakciód az: ja, és közben próbára teszi az idegrendszert. De figyelj! Kutatók vizsgálták a lánytestvér jótékony hatásait.

Kutatások szerint egyáltalán nem mindegy, ki hányadikként látja meg a napvilágot. A szakemberek úgy tartják, a születési sorrend sokat számít, mert másképp fejlődik az első, a második, a harmadik, de az egyke gyerek is. Bizonyos tulajdonságok pedig sokkal jellemzőbbek egyikre és másikra. Jó problémamegoldó készség, magabiztosság, intelligencia, de melyik, kire jellemző? Mit mondanak a szakemberek?

Mit és meddig engedjünk a legkisebbnek a családban? Állandóan oda kell adni neki a nagy játékát, csak azért mert ő a kicsi? Persze nem akarjuk hogy mindenért hisztizzen, de hol van a határ? Mit lehet megengedni neki, és mit nem?

34 éves leszek márciusban, 3 gyerekem van. A legtöbben csodàlkoznak, hogy 3 gyerek anyja vagyok, majd alaposan végigmérnek. Olyankor egy kicsit megint 24 vagyok. Marci 11, Bence 9 éves, Fanni 4 hónapos. Szeretem őket. Mondhatni nèlkülük teljesen más ember lennék. De a mostani önmagam soha nem cserélném le egy korábbira, mert megküzdöttem ezért.

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket