Végre sikerült! Hosszú ideje gondoljuk, hogy a gyereknevelési és life style kérdéseiben jó volna megismerni egy apa nézőpontját is. És most végre sikerült! Csapatunk legújabb tettre kész tagja a három gyermekes Körmöczi-Kriván Péter író, magabiztosság tréner és férj. Z. Kocsis Blankával közösen vezetett Apád, anyád idejöjjön! című blogjukban ezentúl havonta jelentkeznek majd, hogy a saját nézőpontjukból járjanak körbe egy-egy a fontos kérdést.
3+1 kérdés az Apád, anyád idejöjjön! blog szerzőinek
Mit jelent önzőnek lenni a gyerekeddel szemben? Önző vagy-e, ha időnként magadat választod?
Nekem évekig tartott, amíg rájöttem, hogy nem attól leszek jó anya, ha beleszakadok a szerepemmel járó feladatok monoton egymásutánjába és közben mélyen legbelül szinte üvölt bennem a hiány.
Időbe telt, míg felismertem, hogy noha nagyon szeretem a gyerekeimet és boldog vagyok, hogy anyává tettek engem, én nem akkor vagyok boldog, ha otthon süthetek-főzhetek és mondókázhatok naphosszat. Pedig esküszöm, éveken át kitartóan próbálkoztam! De nem tudtam megtalálni magam az otthonlétben. Helyette egyre feszültebb, idegesebb, dühösebb voltam és elkezdtem egyre távolabb kerülni azoktól, akiket a világon a legjobban szeretek.
És hogy mi lett a megoldás? Hiába volt csak tizenöt hónapos a legkisebb gyermekem, hiába könyörgött a férjem, hogy ne tegyem, hiába rettegtem, hogy rosszul döntök, visszatértem a munkaerőpiacra. A problémák ugyan nem szűntek meg varázsütésre- sőt, jött melléjük-helyettük egy csomó más nehézség-, de mégis minden sokkal-sokkal jobb lett. Újra éltem! – és ettől sokkal teljesebb ember, sokkal türelmesebb anya és jobb feleség lettem.
Van egy tréning ( a neve az, hogy PreSense), amivel nulláról felépítettem az életem az elmúlt három évben. A boldogtalan START vonalnál még nyakig voltam a parában és ezt a gyermekeim is érezték. Mivel már nem volt mit veszítenem, ezért eldöntöttem, hogy minden tréningen ott leszek. Mindig! Előfordult, hogy a fiaimnak éppen aznap volt a szülinapja, én mégis az önfejlesztést választottam, mert egy sugárzó apánál nagyobb ajándékot nem tudok adni nekik. A hagyományos ajándék ehhez képest nokedli. Persze a gyertyafújós ünneplést előtte vagy utána megéltük.
Hogyan tegyem boldoggá gyermekem?
És mégis minden nap el kell dönteni, hogy mit választasz, miként döntesz, mit mondasz ki… állandóan csak döntéseket hozol és közben baromi reménykedsz, hogy nem nyomorítod meg őket.
Szerintem amúgy a titok nyitja a transzparencia, a kommunikációra való hajlandóság, az érzelmi elérhetőség és a minőségi idő. Okosórájuk, tabletjük, LCD tévéjük meg rohadt drága márkás cipőjük lehet majd kamaszkorukban is, de szeretetre, ölelésre, jelen-létre most van szükségük.
Nem elég tükör előtt mantráznom, hogy mekkora csoda vagyok, mert az simán önkamuhoz vezet. Profi szinten műveltem. Boldogság számomra most már az, hogy tisztában vagyok az értékeimmel és a hivatásomat, emberi találkozásaimat ennek szellemében élem meg. Kompromisszumok helyett a tiszta érzést figyelem, hogy mi jó nekem és mi az, ami éppen leszívni próbál. Egyszer a majd tíz éves fiam muffint sütött. Esztétikus és finom volt egyszerre, ezért megdicsértem a fiam, hogy a süti ott van a toppon. A fiam egy szóval nyugtázta az értékelést: TUDOM.
Hogyan lehetünk hiteles szülők önmagunk és a gyermekeink szemében?
Próbálkozom. Vannak értékek, amelyek mellett egyértelműen és határozottan letettem a voksomat. Ezeket következetesen és állandóan kommunikálom a gyerekeim felé.
Csakhogy ezek között bőven akad olyan is, amit én magam nem tartok be, ezért a mára már kiskamasszá érett legnagyobbom gyakran hipokritának nevez. És az ő nézőpontjából igaza is van! Nálunk ugyanis a kütyük korlátozott számban, módon, időre és csak felügyelet mellett érhetők el. Én magam viszont a kezemhez tapadt mobillal, számítógép előtt élem az életem. Odaköt a munkám, ezzel keresem a gyerekekre valót, de ők ezt még nem értik. Csak azt látják, hogy nekik tilos, én meg folyton csinálom… De annyira azért nem vészes a helyzet, mert ha baj van, tudják, hogy csak jönniük kell. És szerencsére egyelőre jönnek is.
Három energiabomba fiam van. Felfelé kerekítve 4, 7 és 10 évesek. Előfordul, hogy éppen nem Buddha pózban legóznak egymás mellett, hanem önérvényesítés címszóval a másik fejéről próbálják lekiabálni a hajszálakat. Volt idő, amikor a hangerőt lejjebb próbáltam tekerni náluk, hogy „inkább fejezzétek ki magatokat nyugodtabban”. Mondanom se kell, a mini hegyi beszédeknek nulla eredménye volt. Rájöttem, hogy a hangerőt először magamban kell optimalizálni és amint átkapcsoltam magam, azonnal reagáltak rá a fiaim is. Például azzal, amikor a kisebb froclizta a nagyobbat, mire a nagyobb normál hangon közölte „Kérlek, hagyj békén! Nem látod, hogy itt van a laptop dobálóm? A laptopdobáló nálunk a harag vicces megtestesítője 😊
Egy "jó" szülő sosem hibázik?
Természetes, hogy szülőként minden helyzetben a lehető legjobb döntéseket akarjuk hozni. Jót akarunk a gyerekünknek és azt hisszük, nálunk pontosabban senki sem tudja, mire van szüksége. Csakhogy olykor tévedünk! Rossz helyen húzzuk meg a határokat, hülyeségeket beszélünk, elfáradunk és türelmetlenek vagyunk, nem látjuk az erdőt és elbukunk. Ma már úgy gondolom, ez nem tragédia, csak emberi esendőség. Utána viszont kötelességünk beleállni a hibáinkba és helyrehozni a károkat, amennyire lehet. Bocsánatot kell kérni, ki kell beszélni, el kell magyarázni és meg kell bocsátani önmagunknak is.
Amikor kamasz voltam, édesanyám gyakran mondta nekem, hogy egy szülő mindig a lehető legjobbat teszi, amire abban az adott pillanatban a rendelkezésére álló információk alapján képes. És ez néha túl sok, néha meg túl kevés. Akkoriban még nem értettem, de mióta én is három csemetét nevelek, már nagyon mélyen értem ennek a terhét és örömét.
Mióta ezt élem, azóta nem kapcsol be a mit szúrtam el vagy mitől kaphatnék Legjobb Apa díjakat. Megszűnt a belső zsűri és nagyon élvezem. A tökéletes élet nem feltételezi a tökéletességet. A hibázás csak egy szó, nem létezik. A fiaim sokszor mondják egymásnak, amikor valami baki becsúszik a rendszerbe, hogy „már megtörtént.” Mennyire bölcs gondolat. Ami megtörtént, az megtörtént. Lehet belőle jó nagyokat tanulni. Minden, ami teszek, a tapasztalatom része, csak több leszek általa.
Kíváncsiak vagytok arra, miről és miként vélekedik Blanka és Péter? Tartsatok velünk jövő hónapban is! Véleményetek van? Írjatok a minimag@minimag.abstrakt.hu -ra és mondjátok el nekünk is!
Blanka
Kocsis Blanka vagyok, háromgyerekes mamikaze, szövegíró, nő, feleség.
Hosszú éveken át semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy anya legyek. Aztán amikor az lettem, igencsak meglepődtem, hogy a grandiózus „anya vagyok” életérzés helyett inkább csak zavart éreztem. Hát hol a megígért babaillat, rózsaszín köd, teljes összeolvadás és belső béke, amire szerződtem?! Megdöbbenve vettem észre, hogy nekem nem megy az „aludj, amikor a baba alszik”, és egyáltalán nem tudok belelazulni az anya – mártásztyúárt – szexistennő szerepbe. Csak úsztam az árral – nem ritkán ráadásul az árral szemben.
Ma már három okos, ügyes, szép és – nekem – tökéletes kiskorú kevéssé tökéletes, gyakran bakizó és önleevésben világbajnok anyja vagyok, főállásban szövegíró vállalkozó. Néha elbízom magam, és kis korkülönbséges anyukaként azt képzelem, láttam már mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Aztán jönnek a gyerekeim, és bebizonyítják, hogy már megint alábecsültem őket.
Szakmai tevékenységemről itt tudhattok meg többet:
Hatékony szövegírás vállalkozásodnak
Péter
Körmöczi-Kriván Péter vagyok és élek. Én úgy szeretek élni, hogy írok. Nálam a szavak pumpálnak levegőt a tüdőmbe. Minden egyes leütéssel belélegzem az élet könnyűségét.
A párom szerint csodálatos férfi vagyok, amit jól kiolvastam a szeméből, amikor legutóbb rám nézett. Megfigyeltem, hogy csukott szemmel nehezebben veszem észre.
Három fiam szerint szuper apa vagyok, amiről csak akkor tudnak, amikor én is annak tudom magam. Megfigyeltem, hogy a kis antennáikkal azonnal leveszik, ha megfeledkezem magamról.
Az életemben többször is úgy néztem ki, mint egy földre borított LEGO káosz. Volt idő, amikor másoktól vártam, hogy össszerakjanak, de valahogy abból sosem én lettem. Mégcsak nem is egy Brad Pitt hasonmás 🙂 Az évek bölcsessége meghozta a tudást, hogy saját magam összeLEGOzására csak én vagyok képes.
Címkéim szerint író vagyok és magabiztosság tréner.
Szeretem rávezetni az embereket a bennük élő ÍróZsenire vagy színpadra álló Könnyed Előadóra.
Írj, beszélj, élj könnyen 🙂
Ha kíváncsi vagy a mögöttes emberre, akkor itt (is) megtalálsz
Ha pedig szereted a letehetetlen posztokat, akkor itt:
