fbpx

DIY jelmezötletek béna anyukáknak

DIY jelmezötletek béna anyukáknak
Ezerrel dübörög a farsangi szezon, tombol a beöltözési láz és lángol az idegbaj, hiszen az ember lányának igényes, ötletgazdag gyereke minden másnap valami másnak szeretne öltözni, nem igaz?! Hétfőn tündér, kedden Elza, szerdán már unikornis-mókus akar lenni a ded, hogy aztán végül valami totálisan ismeretlen- és beszerezhetetlen – Netflix-karakter vagy örökbecsű klasszikus mellett táborozzon le visszavonhatatlanul.

És hogy mit csinál ilyenkor a kedves-ügyes-okos-tökéletes anyuka, aki tényleg, de igazán szereti a csemetét?

Hát persze, hogy megpróbálja összehozni a vágyott jelmezt. Ha lehet fillérekből és tegnapra. Lássuk, mivel érdemes próbálkoznod, ha nem akarsz belebolondulni a keresgélésbe és a költekezésbe.

1. lépés: Használt jelmezek

A jelmezek jellegzetessége, hogy alkalmi ruházatként egy-egy gyerek általában csak egy-két alkalommal viseli őket. Így még ha a családban körbe is jár egy-egy példány, még néhány évnyi használat után is egész jó állapotban fellelhető ruhadarabokról beszélhetünk. Ha tehát nem akarsz nyolc-tízezer forintot költeni némi poliészterre, vedd be magad a turiba bálabontás idején, monitorozd a megyei és/vagy kerületi baba-mama csoportokat, fésüld át a marketplace-t és a többi appot! Ha szerencséd van, háromezer forintért igazán pofás példányra akadhatsz, amit jövőre akár azonos áron továbbadhatsz te is,

2. lépés: A pánik

Hiába keresed, sehol sem találod. Nincs a webshopokban, sose hallott még róla senki, húsz kilométeres körben bejártad a környékbeli turikat, még az üzenőfaladra is kiírtad, mégse történik semmi.

Már tiszta szívedből utálod az egészet, viszont az esemény dátuma egyre közelít, szóval felhívod a jelmezkölcsönzőt és megállapítod, hogy ennyiből kis túlzással menyasszonyi ruhát is bérelhetnél. Kiakadsz. Tagadsz. Aztán bepánikolsz.

Rájössz, hogy többé nem vonhatod ki magad a felelősség alól és muszáj nekiállnod valami kreatív DIY példánynak, hogy a gyereknek legyen jelmeze a farsangi bulin.

Jöhet egy pohár bor és a Pinterest.

3. lépés: Take it easy!

A tökéletes jelmezötletek felkutatásakor tartsd szem előtt meglévő készségeidet és képességeidet, a rendelkezésre álló időkeretet és a büdzsét. Olyan megoldást válassz, ami nem kíván tőled extra energiabefektetést, elegendőek hozzá az otthon megtalálható eszközök és amelyhez a nem létező kézügyességed éppen elég! Semmi szükség további idegbajra és aggódásra, ugye?!

4. lépés: Variációk egy témára, vagyis uniszex jelmezötletek leggigns-póló kombóra

2. lépés: A pánik

Okos (és béna) anyu abból dolgozik, amiből tud és a lustaság környezettudatosság, illetve a költséghatékonyság jegyében a meglévő ruhadarabok kombinációjára, illetve a jelmez egyszerűsítésére törekszik.

Ilyen esetekben a legjobb, ha a minden gyerek ruhatárában megtalálható póló-leggings kombinációban rejlő lehetőségek kiaknázására törekszünk. Íme néhány egyszerű jelmezötlet, hogy az alkalmi outfit valóban tetszetős és anyabarát legyen.

A csiga

Basic ‘recept’ bármely korosztálynak! Kislányoknak pörgős szoknyával, kisfiúknak fekete vagy barna leggings-póló kombóval megvalósítható olcsó, egyszerű ötlet, amit tényleg 30 perc alatt összedob még bénanyu is. Mutatjuk, hogyan csináld!

csiga jelmez
Forrás:Devita

Oroszlán - őz - nyuszi (és ami még eszedbe jut)

Végy egy barna (fehér, szürke, mustársárga) pólót és egy hozzáillő skinny nacit / leggingst / harisnyát, szerezz egy szőrös sálat vagy anyagdarabot a turiból és lelkiállapotodnak megfelelően varrj, vagy ragassz, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Fullos anyukák arcfestéssel vagy ünnepi sminkkel koronázhatják meg a remekműveket, de az outfit enélkül is jól mutat.

Szoknyamániás kislányok anyukái, nyugalom! Nincs az a jelmez, amit egy tütüvel ne lehetne még inkább feldobni! 😉

őz jelmez házilag
Forrás: Mum’s Greepvine
nyúl jelmez házilag
Forrás: Partycity
Forrás: Pinterest

Búvár

Low cost, zero waste és még humoros is?! Naná! Uniszex búvárjelmez, ami még a legmenőbbeket is elismerő csettintésre készteti! A fekete póló-legg kombót ízlés szerint egy vagy két műanyag palackból, úszószemüvegből és pipából – jól felszerelt családok esetén békatalpakból – álló szettel egészíthetjük ki, ez eredmény pedig egy igazi badass.

Forrás: Pinterest/ Bodonyi Diána

5. lépés: DIY jelmezötletek (nem annyira) béna anyukáknak

Ha azok közé az anyukák közé tartozol, akik szívesen bütykölnek egy keveset a gyerekek jelmezével, de a kézügyesség nem a legjobb barátod, egy egész tengernyi jelmezötlet áll rendelkezésedre. Íme néhány a mi kedvenceink közül!

Fogtündér

Csak egy fehér pólóra, egy bármilyen színű szoknyácskára, néhány használt fogkefére és üres fogkrémes tubusra, fogselymes dobozkára, illetve egy varázspálcára van szükséged ahhoz, hogy csemetédből két lépésben fogtündért varázsolj! A szárnyak készülhetnek kartonból – akkor akár maga a ded is festheti-dekorálhatja őket-, harisnyából, de akár készen is megveheted őket bármelyik kínaiban. Egyszerű és nagyszerű!

Forrás: Pinterest/ William

Medúza

Látványos megoldás, ami azért kíván némi energiabefektetést, de még így is ígérhetjük: az egész művelet nem tart tovább legfeljebb egy óránál. A feladathoz szükséged lesz egy kék vagy fehér (esetleg halványzöld) esernyőre, kb. 30 méter különféle színű szalagra – költséghatékonyság okán a kék és vagy fehér krepp papír is megteszi! Az eredmény talán nem annyira kecses és lágy, de enélkül is remek-, valamint 2-3 db elemmel működő fényfüzérre, no meg ragasztópisztolyra.

A szalagokat nagyjából azonos méretűre vágva ragaszd körben az ernyő szélére, rögzítsd a fényfüzéreket az ernyő belső felületére, vágjatok-fessetek szemeket és tádáááá, kész is!

meduza jelmez házilag
Forrás: Pinterest/ Staci Renee

Rágógumi automata

Fehér póló, piros rövidnaci vagy szoknyácska és milliónyi pihe-puha labdácska, no meg egy esti film alatti ‘varrószakkör’ (a póló beáldozhatósága esetén ragasztópisztoly) és máris kész a szupercuki retró jelmez, a rágógumi automata. Bájos ötlet, amiből szinte biztos, hogy nem jön szembe másik az oviban vagy a suliban!

rágógumi jelmez házilag
Forrás: Pretty Life Girls

Pacman

Hogyan lesz egy fekete szettből agyam-eldobom-de-tényleg menőség? Kell hozzá egy kitartó és lelkes anyuka, némi filc és cérna – vagy textilragasztó -, meg egy kellemes délután és máris lehet felszedni a gyerek döbbent arcát a padlóról. Bizony, néha a kiskamasz fiaink is mondják, hogy köszönöm! Nem hiszed? Próbáld ki Pacman-nal!

pacman jelmez
Forrás: Pinterest/ Erin Walker

Favágó

A legjobb jelmez az, amihez nem kell boltba menni, nem kellenek extra kiegészítők, megőrzi a gyerek személyiségét és lazaságát, nem igaz? A klasszikus jegyeket felvonultató kockás inges, farmeros favágó jelmez igazi maszkulin kiskirályt csinál a csemetéből! Az anyukák majd irigykednek, a kislányok elpirulnak, a gyerek pedig számos elismerést zsebelhet majd be. Kell ennél több?!

Megjegyzés: Valódi balta helyett adj a kezébe karton változatot! Akkor is, ha a te hátadon már fát lehet hasogatni az elmúlt évek nevelési tapasztalatainak hatására. 🙂

favágó jelmez házilag
Forrás: Country Living

A SZERZŐ

Z. Kocsis Blanka vagyok, háromgyerekes mamikaze, szövegíró, nő.

Hosszú éveken át semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy anya legyek. Aztán amikor az lettem, igencsak meglepődtem, hogy a grandiózus „anya vagyok” életérzés helyett inkább csak zavart éreztem. Hát hol a megígért babaillat, rózsaszín köd, teljes összeolvadás és belső béke, amire szerződtem?! Megdöbbenve vettem észre, hogy nekem nem megy az „aludj, amikor a baba alszik”, és egyáltalán nem tudok belelazulni az anya – mártásztyúárt – szexistennő szerepbe. Csak úsztam az árral – nem ritkán ráadásul az árral szemben.

Ma már három okos, ügyes, szép és – nekem – tökéletes kiskorú kevéssé tökéletes, gyakran bakizó és önleevésben világbajnok anyja vagyok, főállásban szövegíró vállalkozó. Néha elbízom magam, és kis korkülönbséges anyukaként azt képzelem, láttam már mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Aztán jönnek a gyerekeim, és bebizonyítják, hogy már megint alábecsültem őket.

Szakmai tevékenységemről itt tudhattok meg többet:

www.hakellegyjoszo.hu

Hatékony szövegírás vállalkozásodnak!

További cikkei

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket