fbpx

Mi játszunk a gyerekekkel hideg időben?

kisfiú pocsolyázik

Mára már az orrunk is lefagy a hideg reggeleken, mégis jó lenne, ha nem ez határozná meg a kedvünket, nem igaz? Pedig nem könnyű ilyenkor (sem) anyaként helytállni, hiszen bőven elég már az is, hogy nyolcvan réteget kell ráimádkoznunk a kicsire, mielőtt elindulnánk vele a bölcsibe/oviba! Játszani viszont ilyenkor is kell! De mit játszunk ebben a hideg időben?

Amihez ráadásul tényleg fel kell jól öltöztetni a gyermeket. Ha a kicsik babaként polipoknak minősültek, ovis korukra inkább kiscsimpánzokká válnak, akik minden eszközzel igyekeznek bennünket megakadályozni a sikeres öltöztetési procedúrában. És amikor már azt hisszük, készen vagyunk, és a sapka, meg a sál is a megfelelő testrészen van, eszünkbe jut a kesztyű. Ja, az ötujjas. Ma reggel itt adtam fel a küzdelmet.

 

Néha jó, hogy van egója a gyermeknek

Mondtam is a kisfiamnak, hogy majd fogom a kezét és beteszem valahogy az én zsebembe, ha fázna. Meg különben is, 5 fok azért van, ki fogjuk bírni, hiszen erősek vagyunk. Ezzel el is értem a célomat, mert ha az egójára alapozok, mindig beválik. Hogy ez szép dolog-e, nem tudom, de a cél időnként szentesíti az eszközt. Cserébe viszont mindig játszunk: úton-útfélen, takarítás, pakolás közben, de még kutyakaki szedésekor is.

Viszonylag kreatívnak tartom magam, de rájöttem, sokkal jobb, ha a gyermeki fantáziavilágra hagyatkozom. Annak hála a kevés is bőven elég egy vidám sétához, nekem pedig erre különösen szükségem van a tél közeledtével. (Mármint a vidámságra. Akarna a fene ilyen hidegben kint lófrálni hajnalok hajnalán!)

 

„Mit játszunk, Lányunk?”

Illetve nálunk fiúk. A kicsim azt találta ki, hogy autómárkásat. Ez azt jelenti, hogy az összes mellettünk elhaladó autót (gyalog/futóbicajjal/kismotorral járunk oviba) meg kell neveznünk, azaz meg kell mondanunk, mi a „jele”. Persze a játék nemcsak ennyiből áll, a Kicsi mindenkinek (értsd a tesóinak és anyának is) kioszt egy alapjelt, és az győz, aki a legtöbbször látja magát szembe jönni. A héten már voltam Volkswagen, Audi és Nissan is (ez most reklámnak minősül?). Hála Istennek, ezt nem igazi versenynek fogja fel, és nagyon tud örülni, ha a bátyja márkája is elsuhan mellettünk. Én pedig annak, hogy így biztosan nem hisztizik, hogy nem akar reggel oviba menni. Azt hiszem, most először áldom az eget, hogy nagy a forgalom reggelenként. Persze azért más játékunk is van, hiszen rendszeresen dzsungelezünk is.

 

A gyermeki fantázia ingyen van, ne költs feleslegesen játékokra!

Egy kisgyermeknek a bokrok és a fák óriások, a kavicságyás igazi tenger, a gombák az árokszélen pedig veszélyes trollok is lehetnek. Ha a Kicsinek olyanja van, akkor dzsungeltúrára indulunk, és hősiesen legyőzzük az összes akadályt. Ez a kirándulásfajta kivitelezhető boltba menet is, és ilyenkor is garantált, hogy nem lesz hiszti.

Csak ne felejtsd el te is észrevenni a pocsolyából kikandikáló krokodilokat, vagy bekapcsolni a propelleredet, ha át kell jutni egy meredek hegyoldalnál.

A leginkább mégis azt szeretem, ha a barátaival elmerül a nagy „semmiben”. Valamelyik nap is épp ez történt. Akkora boldogság volt látni, hogy 1-1 bot és némi pocsolya is mennyire izgatottá tudja tenni a kicsiket. Tényleg nincs szükség méregdrága ajándékokra! Sokkal fontosabb, hogy engedjük a gyerekeket szárnyalni, mert akkor a világ összes csodáját megélhetik, és mi leszünk a legszuperebb anyukák, amiért társak vagyunk ebben.

Szerző: Davida

További cikkei

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket