fbpx

Felelős Szülők Iskolája

Minden szülő és tanár réme az elmulasztott iskolai napok orvosi igazolása. Hát még a dokiké?! Influenza, vírusos járvány, vagy épp tavaszi fáradtság vagy migrén. Egyként esik a latba…pedig…. Sok esetben a rendszer rugalmatlansága ad extra feladatot mindenkinek, ami hasznos értékes időt vesz el a sokkal fontosabb dolgoktól.

Alaphelyzet: 10 éves kislány, a maga kíváncsiságával, aki előszeretettel kotorászik a fürdőszobában. Pár perc után tamponnal a kezében jelenik meg, majd kérdéseket rak fel. Már sokszor elgondolkodtam azon, hogy miképp fogom a második lányomnak elmagyarázni azokat a nehéz napokat, amelyeket minden nő átél. Amelyek sokszor tabuként jelennek meg a családban, amiről olyan nehéz beszélni a lány gyermekkel. Vagy mégsem? Hogy is van ez? Mit mondjak neki? S főleg mikor mondjam el neki?

A „szuperanyuka” álarca mögött lelki és fizikai tünetek lehetnek, melyek felismerése fontos a szülés utáni depresszió diagnosztizálásában – mondta Nagy-Kálmánczhelyi Orsolya, klinikai szakpszichológus.

Már kicsi gyerekeknél is megjelenik az elektronikusképernyő-szindróma: a túlzásba vitt kütyüzés számos bajt okozhat és akár az agyat is károsíthatja.

Számos ok miatt merülhet fel az iskolaváltás: van, aki a felvételi után szembesül azzal, hogy nem a neki való iskolatípust választotta, van, aki költözik, van, aki (nem állami iskola esetében) a tandíjat nem tudja tovább fizetni, mások a szülők válása miatt kényszerülnek váltani. És vannak, akik olyan konfliktus miatt kell, hogy váltsanak, amit nem tudnak rendezni.

A rohammentős tapasztalatból beszél, amikor arra kéri a szülőket, hogy a gyerekülésre ragasszanak fel egy cetlit, ami egy esetleges baleset során életeket menthet.

Az emberi sors alakulásában számos tényező közrejátszik, de talán mind közül a legtöbbet a szülői viselkedés nyom a latban. A szülő meghatározó tényező abban, hogyan alakul a gyerek, az ember sorsa születésétől élete végéig. A szülő jelenlétével, szeretetével, támogatásával segíti a gyereket az útján, hogy boldog és sikeres felnőtt élet várhasson rá.

Nálunk boldogabb országokban általában körzetes rendszer működik, ahol a körzeti általános iskolák színvonala nem tér el drámaian egymástól, így a szülők energiáikat az iskolák kiválasztásánál hasznosabban tudják eltölteni. Nálunk a szülők egyre nagyobb pánikban vannak, amikor iskolaválasztásra kerül a sor. Aggódnak, hogy ha rosszul választanak, akkor a gyerek sorsa egy életre megpecsételődik. Ezért megpróbálnak tájékozódni, részben a játszótéri szülői beszélgetéseken, másrészt a neten elérhető információkon keresztül.

Tudomásul kell végre vennünk, hogy a családon belüli erőszak – akár fizikai, akár szexuális – létezik, ha tetszik, ha nem. Mégpedig átlagcsaládok átlagotthonaiban. Csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele.

Miért tiltakozik az óvodás, amikor szólok, hogy ideje átöltözni? Miért kell közelharcot folytatnom az iskolással, hogy csinálja meg a házi feladatát? Miért háborodik fel a serdülő, amikor nem hagyom, hogy minden idejét mobilozással és gépezéssel töltse? Úgy tűnik, mintha e helyzetekben annyi volna a közös, hogy mindegyik próbára teszi a türelmemet. De többről van szó: egy tőről fakadnak.

10 éven át dolgoztam lelkileg sérült és/vagy problémás viselkedésű gyerekekkel. Sokuk örökös „ellenzékiségben” élt: szembefordultak a felnőttek világával, ahol sérelmeket és fájdalmakat éltek át. Előfordult, hogy olyan gyereket irányítottak hozzám, akivel orvos kollégáim nem bírtak. Előfordult, hogy én sem bírtam vele. Azóta foglalkoztat, hogy hogyan alakíthatjuk át az ellenállást szövetséggé, anélkül, hogy sértettséget és szenvedést okoznánk.

“A nevetés a legrövidebb távolság két ember között”– hangzik Victor Borge humorista mondása. Elképzelhető-e ez a pedagógia területén? Nem nő túl egy tanár tekintélyén a vicc, a humor? „Ha megfelelően alkalmazzák, akkor semmiképp, sőt segít a tanulásban.” – fogalmaz Balatoni József, az ország Jocó bácsija, aki történelemtanárként számos rendhagyó módszert vetett már be diákjai oktatása során.

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket