fbpx

Könyvutca

Nagy örömünkre az utóbbi években a társasjátékok visszatértek, újjáéledtek, szuperebbbnél szuperebb társasokkal találkozhatunk a boltok polcain. Hol vannak már azok az idők, amikor a Gazdálkodj okosan! játékot lehetett csak levenni a polcról, amikor a családi társasozás szóba került.
Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá… című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakozn

Most találtam ki ezt a címet, remélem nem gagyi nagyon. ;) Van az úgy – gyerekkönyvek esetében többször is -, amikor egy bejegyzésben nem csak egy könyvről írok, hanem összegyűjtök néhányat, mert a gyerekkönyvekről nem feltétlenül lehet annyit írni, mint egy regényről, de azért mindenképpen szeretném megmutatni őket. Ennek a többkönyves bejegyzésnek nem volt állandó címe, mindig csak úgy kitaláltam ezt-azt. Most ezt, de nem tudom végleges lesz-e. Ha van jó ötletetek, írjátok meg!

Első olvasásom Wéber Anikótól Az osztály vesztese volt. Az a történet azért érintett közelről, mert amikor Titusz elolvasta a fülszövegét, azt mondta, hogy ez a könyv akár rólam is szólhatna. Tulajdonképpen megrázó volt, hogy ő is hasonlóképpen érzi magát az iskolában, mint a könyv főhőse.

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket