Kategória: Budapest gyerekszemmel

Az első – Lánchíd | Budapest gyerekszemmel

A Minimag legújabb sorozatában Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója, gyakorlott idegenvezetőként különleges sétákat mutat nekünk, miközben Budapest titkait is felfedezhetjük, mindezt gyerekszemmel, szórakoztatva.

Liliék gyakran kirándulnak az óvodájukkal és arra a kérdésre, hogy merre jártatok, sokszor egymásnak ellentmondó helyszíneket mond. Egy dologban viszont soha nem téved, a hidakban. Ha a neve nem is jut eszébe rögtön a színe vagy egy korábbi élmény, biztosan. Így már én is ki tudom következtetni, hogy merre is jártak! Manapság a hidak nem mások, mint két út összekötése, de nem volt ez mindig így.

A következőkben szeretett (vagy éppen nem szeretett) hidjainkkal ismerkedünk meg.

Történt egyszer télen, hogy Széchenyi István nem tudott Pestről Budára átmenni. Az ő korában vagy hajóra szálltak vagy átmentek egy hajóhídon az emberek vagy átúszták a Dunát vagy ellovagoltak egy messzi gázlóhoz, hogy átjussanak a másik partra. Széchenyi semelyik módszert nem tudta használni, mert éppen olvadt a jég a Dunán. Így esett, hogy lemaradt saját édesapja temetéséről. Széchenyi később úgy vélte, hogy a helyzet tarthatatlan és megépítette az első állandó hidat, a Lánchidat. Ebben segítségére volt a tervező, William Clark és az építésvezető, Adam Clark. Teljesen véletlen a két szakember vezetéknevének hasonlósága, hiszen egyikük angol, másikuk skót volt.

A híd megépült, sajnos Széchenyi kész állapotában már nem mehetett át rajta, de a favázon egyszer átsétált és bele is esett a Dunába, de szerencsére megúszta a balesetet.

A híd átadása az 1848-as szabadságharc után történt, maga Haynau adta át. Megjegyzendő, hogy előtte azért fel akarta robbantani, de Adam Clark megakadályozta. A pestiek a hídavatásra úgy gondoltak, hogy lesz, ami lesz. Ha összedőlne a híd, akkor legalább az osztrákok is odavesznek, ha nem, akkor lesz egy híd a Dunán.

TOLJUK BE AZ ALAGÚTBA

Nem ez az egyetlen szóbeszéd a Lánchíddal kapcsolatban. Az egyik történtet szerint, az oroszlánok szobrásza (Marschalkó János) nagyon büszke volt a munkájára és amikor az átadásnál egy gyerek felkiáltott, hogy „Nincs nyelve az oroszlánnak!”, akkor Marschalkó a Dunába vetette magát szégyenében.

Nos, a szobrász vagy nagyon jól úszott vagy nem is ugrott a Dunába, illetve az oroszlánoknak van nyelve csak nem lógatják. A másik mese szerint éjszakára vagy esőben betolják a Lánchidat az Alagútba. Szerb Antal a Budapesti útikalauz marslakók számára című könyvében pedig ezt írja: „A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára, és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú.”

Fizetni, na azt nem fogok

A Lánchíd nem csupán Pest és Buda állandó összekötésében volt az első, hanem a hídvámban is. Mindenkinek, bizony az arisztokratáknak is kellett fizetnie az átjutásért. Ezt annyira nehezményezte néhány nemes, hogy inkább két napot került, hogy ingyen mehessen át a túlpartra. A rendszer egyszerű volt: a vámszedőháznál (már nem áll) kifizettük a díjat, amiért kaptunk egy hídérmét, amit be kellett dobni a másik parton álló perselybe. 30 féle tarifa létezett. A gyalogosok 1 krajcárt fizettek, a lovas személyek négyet. Jó tanácsként szolgált akkoriban, hogy az esernyőt soha ne a vállunkra csapva vigyük, mert az teherszállításnak minősült, amiért további összeget kellett fizetni.

Tudjátok, hogy a Lánchíd után, melyik a második legöregebb hidunk? Jövő héten kiderül!

A SZERZŐ

Egy karácsonyra kapott Budapest útikönyvvel kezdődött el minden. Átnéztem és a nyári szünetet, mert a benne olvasott helyek felkeresésével töltöttem. Ebből következett egy idegenvezetői vizsga és egy turisztikai diploma. A diploma után a legjobb helyre kerültem, ahol megtanultam, hogy az idegenvezetés nem csupán évszámokról, építészetistílusokról szól, hanem legendákról és izgalmasabbnál izgalmasabb történetekről. A kislányaim születéséig dolgoztam idegenvezetőként és programszervezőként, majd a lányokkal töltöttem a mindennapjaimat.

Budapest ezután is az életem része maradt, csak most már a családomnak meséltem a város érdekességeiről. Idővel arra lettem figyelmes, hogy Lili, a nagyobbik lányom már külön kéri ezeket a városnézéseket és ez volt az a pont, amikor „megszületett” a szerelem vállalkozásom, a Lili’s Budapest, ahol gyermekes családoknak tartok budapesti városnéző sétákat. Fő célom, hogy a sétáim igazi családi programok legyenek, ahol nem csak a gyermekek fedezik fel játkos módon a főváros helyszíneit, de a szülők/nagyszülők is megismerhetnek kevésbé ismert történeteket, legendákat.

A sétákról itt olvashattok bővebben: https://lilisbudapest.hu/