fbpx

Kidsoasis

Ha kisgyermek(ek)kel utazol, akkor az nem biztos, hogy a pihenésről szól majd elsősorban. Még a legnyugodtabb baba is viselkedhet egészen másképp, hiszen új helyen, idegen környezetben van. Viszont együtt vagytok és ez a lényeg. Az egyik. A másik fontos szerintem, ha egy szállodát választunk kikapcs

Egyszerű a válasz a kérdésre: ha a szülő jól érzi magát utazás közben, akkor a gyerek is jól érzi majd magát. És kell ennél több? Valószínűleg nem, de vannak a kételkedők, akiknek részletes válaszok kellenek: nekik gyűjtöttem csokorba, hogy egy két gyermekes anyuka szerint miért jó az utazás gyerekkel.

Mielőtt gyermekünk születne, de már az első pici érkezését számolgatjuk, két dolog lehetséges: vagy nagyon várjuk, hogy a szülés utáni regenerálódás, rokonlátogatások és az örömök csitulása után egy picit elvonuljunk hármasban vagy épp az ellenkezője történik, el sem tudjuk képzelni, hogy elmenjünk bárhová is egy aprósággal… Megnyugtatásként, ez már a sokadik gyereknél egészen megváltozik. Jelen írásunkkal épp ezeket a kifogásokat próbáljuk meg feloldani.De nézzük, mégis mik is azok a főbb érvek, amik miatt azt mondjuk, hogy nem megyünk kisbabával szállodába.

Azon szerencsés családok egyike lehetünk idén nyáron, akik a KidsOasis utazó nagyköveteiként minősített családbarát szállásokat tesztelhetünk. Mi elsőként a velencei Velence Resort&Spa-ba látogattunk el a lányokkal 3 napra és 2 éjszakára. Mondanom sem kell, hogy már nagyon vártuk ezt az izgalmas kalandot, ami rengeteg élményt tartogatott a számunkra. Ebben a bejegyzésben megosztom veletek a tapasztalatainkat!

Kevés helyen tartják szem előtt, hogy a családbarát szállás fogalma nem ér véget a gyerek hat éves korában. A Bakonyban lévő Szerethető Zöld Házban azokra is gondolnak, akik nagyobb gyerekekkel indulnak útnak a közös kikapcsolódás reményében.

Megöl az unalom? Izgalmas kihívásra vágysz? Felpörgetnéd a pulzusodat, de drágák az extrém sportok? Szervezz utazást, (nagy)családos utazást! Azt hiszed viccelek. Ugye? Pedig nem. És még csak nem is túlzok. Mert egy (nagy)családos utazást megszervezni igazi kihívás. És még csak nem is a lájtosabbik fajtából.

Ismét beköszöntött egy újabb év és nem egy ismerőstől, baráttól hallottam az utóbbi két hétben valami ahhoz hasonló mondatot, hogy „Ez a 2019-es év most legyen egy olyan év, amikor…” És itt vagy valami olyasféle hangzott el, hogy valamit végre szeretne az illető jobban csinálni, vagy egyszerűen csak szeretne jobban odafigyelni a saját igényeire, és időnként kicsit háttérbe szorítaná a kötelezettségeket, elvárásokat. Néhány hete zárult le egy év, az az időszak, amikor sokan fogadkozunk, mit is fogunk másképpen csinálni az új esztendőben. Most pedig itt az év eleje, a tervezgetés időszaka; itt a remek alkalom, hogy az éves útitervet is átgondoljuk, legalább nagyvonalakban.

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket