Vagy, ahogyan mondják. Mert hogy megmondják, mégpedig ezerféleképpen is. Ezzel persze jól összezavarnak mindenkit, főleg a „frissen szült” anyukákat. De még ha rutinos rókák vagyunk, akkor is be tudnak kavarni a szoptatás csodás világába, ami innentől kezdve rémálommá válik.
Amikor az első gyermekemet szültem, minden szakirodalmat becsülettel végigolvastam, halálra nyúztam a terhesgondozót és nem hagytam békén a tesóimat sem. Anyuval is sokat konzultáltam, meg persze az összes állapotos édesanyával, akivel csak összehozott a sors meg a BKV. A következő tanácsokat kaptam:
- Légy türelmes! Bízz magadban! Menni fog!
- Ha mégsem, akkor sincs baj, te is felnőttél a tápszeren.
- Olvass el mindent!
- Ne olvass el semmit!
- Ne hallgass a szomszédra, még sohasem szült.
- Hallgass a szomszédra, az anyja védőnő.
- Mindenképp vegyél védőkrémet, mellvédőt és fejőgépet!
- Semmi ne vásárolj, a szoptatás egy természetes, az elején fájó „dolog”.
- Nem biztos, hogy lesz tejed, de azért ne add fel hamar!
- Biztosan lesz tejed, megvannak hozzá a méreteid!
Azt hiszem, ennyi elég is ahhoz, hogy átérezd, min megy keresztül minden várandós kismama, amikor az első gyermekét várja. Én végül hármat szültem, sőt egyszer még oklevelet is kaptam az Anyatejes táplálás, egyszerűbb nevén a Szoptatás világnapján, amelyet minden év augusztus 1-én ünneplünk.
Illetve én nagyon nem, mert tizenegy-két évvel ezelőttig azt sem tudtam, hogy van ilyen, azóta meg hiába szívattam nyúvadtra a melleimet, valahogy nem jutott eszembe örömtáncot járni.
De félre ne érts! Viszonylag hamar belejöttem mindegyik gyermeknél az etetés eme formájába, és egy idő után imádtam is ezeket a perceket (órákat), de sokkal fontosabbnak tartom, hogy ne csak beszéljünk a szoptatásról, hanem valóban értelmesen segítsük is az édesanyákat.
Szerintem Magyarország ilyen szempontból kivételes helyzetben van, hiszen a védőnői hálózatunk a maga nemében egyedülálló, sőt követendő példa is lehet minden ország számára. A legtöbb védőnő fantasztikus munkát végez, és aki igazán lelkiismeretes, az valóban hathatós támasza lehet az anyukáknak.
Mert akármit mondjanak is a szomszédok, vagy sugalljanak a pénzhajhász reklámok, a szoptatáshoz igenis kell a szakértői segítség, de a legfontosabb a ráérzés. Ezt pedig senki más nem tudja jobban, mint a baba és maga az édesanya.
Segítsünk hát értelmesen, legyünk támogatók, és könyörgöm, ne akarjunk mindent tudók lenni. Azt pedig már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy ne is alapítsunk erre külön „szopatós” bizottságot…
Szerző: Davida
