fbpx

HOGYAN TANÍTSAM MEG A POZÍTIV TESTKÉPET A GYEREKEMNEK? – 10 tippünk van

ne a külső alapjn ítélj

Hiszed, vagy sem a fenti kérdés az egyik legfontosabb kérdés, amit feltehetsz manapság magadnak, tekintettel a közösségi média hatásaira. A gyerekkori pozitív testképhez vezető út, nem mindig magától értetődő.

Számos tanulmány megerősíti azt, hogy az egészséges testérzet hozzájárul a teljesebb élethez. Ugyanakkor minden nap az arcunkba tolják, hogy milyennek is kellene lennie a testünknek, felhívva a figyelmet arra, hogy miért nem vagyunk tökéletesek. Vagy túl kövérek, túl vékonyak, túl alacsonyak vagy túl átlagosak vagyunk. Olyan követelésekkel és várakozásokkal nézünk szembe, amelyek miatt mi felnőttek is frusztráltak leszünk – vajon hogyan tudnak megbirkózni velük a gyerekek és serdülők?

Szülőként nem tudjuk távol tartani gyermekeinket a reklám és a divat világától, és tulajdonképpen nem is kellene, mert, sajnos, vagy nem sajnos,  ez az életünk része. Ezért az egyetlen védelem, amelyet gyermekeinknek kínálhatunk, a megelőzés. Megerősíthetjük fizikai tudatosságukat, és figyelmeztethetjük őket a reklámok és a közösségi média lehetetlen elvárásaira és támogatjuk, hogy a gyerekkori testkép pozitív legyen.

VAN 10 TIPPÜNK, AMIVEL SEGÍTHETSZ A GYEREKEDNEK, HOGY ELFOGADJA ÉS JÓL ÉREZZE MAGÁT A TESTÉBEN- pozítiv testkép kialakítása

fogadd el magad szépnek

  1. Ne beszélj csúnyán mások testéről. Amikor a gyerekek hallják, hogy a felnőttek csúnyán beszélnek mások testéről, a gyerekek a tükörbe nézve saját fizikai hiányosságaikra fognak koncentrálni. Mindig tisztában kell lennetek azzal, hogyan beszéltek mások külalakjáró, testéről, stílusáról a gyereketeknek (és akár mások gyerekei) előtt. Kerülni kell a megvető megjegyzéseket, és a legjobb, ha a ezt a témát ki tudjátok tiltani otthonról.
  2. Ne kritizáljuk saját testünket, alakunkat. Az egyik legfontosabb kritérium, hogy te , mint szülő fogadd el magad, és szeresd olyannak magad, amilyen vagy. A saját tested elítélése a gyermekek előtt nagyom káros lehet. Azok, akik állandóan túl kövérnek vallják magukat,( még akkor is, ha nem azok, vagy akkor is, ha azok) nem éppen azt sugallják a gyermekük felé, hogy egészséges, pozitív a testképük.
  3. Beszélj pozítivan a különböző testalkatokról. Meg kell engednünk magunknak és gyermekeinknek, hogy jól érezzék magukat a testünkben – tekintet nélkül a méretünkre, testalkatunkra vagy bármilyen más külső tulajdonságunkra. Beszélj mindig pozitívan a különböző testalakotokról a gyerekkel, ismerjétek meg a köztudatban elterjedt alakokat ( körte, alma, homokóra, egyenes, fordított háromszög).

Minden testalkat jó testalkat:)

minden testalkat szépForrás: Pinterest

1.Beszélj a belsőről, ne a külsőről. Ha állandóan a külsőről és a külsőségekről beszélünk, akkor a gyerekek megtanulják, hogy ez nagyon fontos érték. Próbáld kihagyni a témát, így ők is megtanulják, hogy vannak fontosabb dolgok is. Minél több időt szánunk ezekre a kérdésekre, annál fontosabbnak tűnik egy gyermek számára. Mit szólnál ahhoz, ha egyes emberrek tetteiről beszélgetnétek ahelyett, hogy kinéznének? Bátorítsd gyermeked, hogy lássa meg azokat az értékeket, amelyek nem kapcsolódnak a testükhöz, mint például jó barátnak lenni, vagy valakinek, aki sok mesét ismer, stb.

2. Összpontosíts a cselekvésre. Soha ne felejtsd el a tested értékét és azt, amit tudsz vele csinálni, ne arra fókuszálj, ahogy kinéz. Kérdezd meg gyermekeidet, mire képes a testük, és nézd meg, mit tudnak vele csinálni, vagy éppen hova lehet fejlődni az erősítésével. (mellesleg nagyszerű játék a testmozgás) .

3. Étel és mozgás. A gyerekek szivacsként és tükörként működnek: amit te mondasz azt magukba szívják, amit csinálsz azt visszatükrözik. Legyél jó példakép ahelyett, hogy állandóan aggódsz a gyermeked étkezési szokásai miatt. A gyerekek szüleiktől megtanulják, hogyan kell enni, és ugyanez vonatkozik a testmozgásra is. A cél, hogy rólad példát véve megtanulják az egészséges életmódot.

4. Intuitív, ráérző étkezés, tiltás helyett. Bátorítsd a gyermeked, hogy hallgasson saját testének szükségleteire. Ne mondd meg nekik, mit ne egyenek, és milyen gyakran mozogjanak (lásd 6.), hanem hallgassanak a testükre. Mikor vagyok tele? Mikor vagyok éhes? Mihez van kedvem? Ha egy gyermek saját maga tudja megválaszolni ezeket a kérdéseket, akkor már nem szükséges az ételeket „jóra” és „rosszra” osztani.

5. A többi családtagot is vond be. Minél többen mutattok példát, annál hatékonyabb lesz az eredmény. Beszélgessetek más családtagokkal, szomszédokkal és barátokkal arról, hogyan legyen pozitív a gyerek testképe.

6. Figyelj a gyerek médiafogyasztására. A gyerekek folyamatosan szembesülnek akár a közösségi médiában, akár a tv-ben, a „szépség” mai eszményképeivel, mint például a soványság, és a társaik. Keress olyan oldalakat, vagy csatornákat, amelyek elfogadják a testformák sokféleségét, és kerüljétek a szépségre és a megjelenésre összpontosító programokat, oldalakat, influencereket, youtubereket.

7. Sikeres emberek, akik nem felelnek meg a mai szépségideáloknak. Keress olyan embereket, akik nagyszerű eredményeket értek el, legyen az a tudományban, a politikában vagy a sportban,de testalkatuk nem felel meg a mai szépségideáloknak. Sőt, keress olyan játékokat, amik szintén ezt fogják erősíteni.  Ily módon a gyerekek megtanulják értékelni az összes embert – tekintet nélkül a külsejükre.

 

További cikkei

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket