Itthon minden nap olvasunk valamilyen formában mesét: vagy diafilmen, vagy könyvben, vagy a „levegőből”. Ez utóbbit szeretjük a legjobban, mert ezeket a történeteket együtt szőjük a saját kis (nagy) világunkból. Ha olyan mese kerül napirendre, amelyik a legkisebbemet nem érdekli, lapozunk. Ha viszont olyan, amit nagyon izgalmasnak talál, akkor többször is újrakezdjük.
Kannibál-mesék
Nézzük csak:
A kisfiam 3 és fél éves, kedvenc meséi az autós, a dínós és a farkasos történetek. Igen, a számomra még mindig horrorisztikus „Piroska és a farkas”, „A kismalac és a farkasok”, valamint „A 3 kismalac és a farkas” van a topon, illetve minden olyan mese, amelyben minimum két kimondhatatlan nevű dínó van. Vajon ártok-e a gyermekemnek azzal, hogy leforrázásról, pusztítási szándékról, kannibalizmusról, felvágott hasról olvasok? És vajon aggódnom kell-e azért, hogy ő szereti ezeket a meséket?
Gyermekkoromban rettegtem a farkastól, és féltem szinte az összes Grimm-mesétől. Mégis volt bennük valami, ami miatt olvastam vagy hallgattam ezeket: izgalom, cselekmény, tanulság. Gyilkos lettem? Nem. Szadista lettem? Nem. Megutáltam az állatokat? Nem. Sőt lenyűgöz a fehér farkas szépsége és sokáig a farkaskutya volt a kedvenc kutyafajtám.
Meleg sztori
A középső fiam inkább a nyugisabb, a természetről és az emberekről szóló meséket kedvelte. Volt egy ovis társa, akinek az édesapja meleg. Különösebben nem izgatta. Megkérdezte, hogy akkor a Lacikának az anyukáján kívül két apukája van-e, aztán rohant is Lacikával játszani.
Volt, hogy Lacika nálunk aludt. Egy ágyban aludtak a fiammal, mert így tudtuk megoldani és amúgy is nagy volt az ágy. Számított? Nem. Hiszen attól, hogy Lacikának meleg az apukája, Lacika nem lesz automatikusan meleg. Ahogyan attól sem, ha ilyen meséket hall. Én sem lettem kannibál a fejkötőt viselő farkastól.
A lányom egyik volt nevelőjének leszbikus a lánya. Nagyon szerettük. Járt is át hozzánk sokat, a gyerekekkel pedig nagyon kedves volt. Nem azért, mert leszbikus, hanem azért, mert ember. A kislányom megkérdezte, hogy akkor Zsuzsinak soha nem lesz férje? Mondtam, hogy nem, de barátnője igen. És akkor nem lesz gyerekük? Mondtam, hogy remélem, igen, mert Zsuzsi nagyon szereti a gyerekeket és olyan jó édesanya lesz, mint amilyen csodás nevelő az ő anyukája. A kislányom megnyugodott, mert nagyon szerette Zsuzsit, több kérdést pedig nem is tett fel. Zsuzsi ma már külföldön él…
Mesék, amelyeken felnőttünk
Lacika apukájának és Zsuzsinak is olyan meséket olvastak fel gyerekkorukban, mint nekem vagy neked. Nem tudták, nem is tudhatták, mi az a másság, hiszen a mi fiatalkorunkban az még tabu volt. Mégis „deviánsak”, üldözni valók lettek. Pedig „jó” meséket kaptak kicsiként, nekik valókat, az ő értelmi szintjükhöz illőt. Olyan meséket, amelyek nem a valóságról szólnak, hanem tényleg „csak a mesékben léteznek”. (Kivétel Andersen. Na, ő megmondta a tutit.)
- A kislányok olyan szerelemre vágynak, mint Hamupipőkéé, Csipkerózsikáé;
- olyan megbecsülésre, mint a szorgos lányé a Holle anyóban, vagy
- olyan észjárásra, mint a szegény lányé a kalitkában lévő galambbal.
Csakhogy az élet nem ilyen. Az élet valóban lehet csodás, akár meseszerű is, de tele van olyan „akadályokkal”, mint amilyen maga az ember. Az emberek pedig sokfélék. Nagyon sokfélék. És a természet rendje éppen ez a sokszínűség. Nem kellene azzal megerőszakolnunk, hogy beleszólunk, hogy korlátozzuk, hogy megmondjuk, ki maradhat a része és ki nem.
A természetes szelekció
Természetes szelekció, hangoztatják sokan. Szép kifejezés, mindenre ráhúzható. Mondhatjuk egy cunami után, egy szeptember 11. után, egy földcsuszamlás után. Mégsem mondjuk, igaz? Akkor ne használjuk ezt az LMBTQ-sokra sem, akiknek csak úgy, egyszerűen nem lehet gyerekük (és jól meg is nehezítjük a törvényekkel a dolgukat, hogy „kihaljanak”, mint a dinoszauruszok). Hiszen azokat sem bántjuk, akik heterók, mégis a testük beintett a gyermeknevelésnek. Attól még vannak, léteznek, éreznek és szeretnek. Vagy épp nem, és lehet, hogy rohadék szemetek, mint ahogyan nagyon sok hetero is. Mert az érzések nem a nemi identitástól függenek.
A legtöbb gyilkos hetero. A legtöbb bűnöző hetero. Hagyjuk már végre a butaságot! Megunásig fogom hangoztatni, hogy az ember természete, a személyisége számít, ami viszont azon múlik, hogyan szeretjük és hogyan, mire neveljük a gyermekinket születésüktől (!) fogva. Hidd el, a meséket ők pont úgy fogják értelmezni, ahogyan az nekik a legideálisabb. De ha nem az elfogadásra tanítjuk őket, akkor Isten óvjon minket a jövőtől. Ha viszont arra, akkor vegyünk elő új, életszerű meséket is. És tényleg olvassuk el őket, mielőtt kinyitnánk a szánkat fröcsögni. Uff.
Szerző: Davida
