fbpx

Budapest gyerekszemmel | séta a fővárosban

Budapest gyerekszemmel minimag cikk

A Minimag legújabb sorozatában Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója, gyakorlott idegenvezetőként különleges sétákat mutat nekünk, miközben Budapest titkait is felfedezhetjük, mindezt gyerekszemmel, szórakoztatva.

A gyerekek szeretnek kérdezni, bármikor és bármiről. Miután elhangzik az első miért, nincs megállás. Így történt ez nálunk is, egy kis csavarral. Lili, a nagyobbik kislányom a Belvárosba jár óvodába, így minden reggel metrózunk, Én, az anyukája Budapest-szerető idegenvezető vagyok. Ebből a párosításból születnek a mini idegenvezetések az utazás alatt (talán a többi utas még lelkesebben hallgatja, mint Lili). Lili jó turista, kérdez. Igazából jobb is, mint egy átlagos városnéző, mert a kérdéseivel sokszor feladja még nekem is a leckét, akinek az a hivatása, hogy ismeri a várost.

Lili's Budapest csapat minimag
Forrás: szerző

Gondolom nem csak én utazok gyerekkel a városban, így más családoknál is előjönnek a várossal kapcsolatos kérdések. Elkezdtem összegyűjteni Lili kérdéseit és az én válaszaimat (amik bizony sokszor hosszas kutatómunka gyümölcsei), ezzel is segítve a városi szülők dolgát. Nem mellesleg, nekünk szülőknek is izgalmas lehet megismerni Budapestet gyerekszemmel.

A TOP 5 LEGGYAKORIBB KÉRDÉS BUDAPESTRŐL

Gyermeki kiváncsiság, kérdés

Az ismereteink és az internet segítségével már könnyedén tudunk válaszolni az olyan kérdésekre, mint a „Mi ez a ház?” vagy „Mi van ebben a házban?”. A gyermeki kíváncsiság viszont nem áll itt meg, sőt! Jönnek az elvontabb kérdések: „Mikor van Budapest születésnapja?”, „Miért ilyen az utcatábla?” vagy „Melyik a legkisebb utca?”. Kapásból nekem is a nem tudom ugrott be, de már vannak válaszaim és mostantól Nektek is lesznek!

Kezdjük az elején, nézzük csak meg mikor van a főváros születésnapja és miért lett pont ez a neve!

Budapest születésnapja

Budapest oroszlánfej, Budapest születésnapkja
Forrás: szerző

A főváros eredetileg három különálló városból (Pest, Buda, Óbuda) állt. Az egyesítés ötlete már az 1830-as években felmerült, de sehogy sem akart megvalósulni. Hol Buda, hol Pest húzta a száját az egyesítés hallatán, hol Bécs törölte el az egyesítésről szóló törvényt a levert forradalom után.

Majd a kiegyezés után újra előkerült az egyesítés gondolata, de még mindig nagy volt az ellenállás. Andrássy Gyula gróf cselhez folyamodott, mégpedig megfosztotta a városokat számos hatáskörtől, amiket a Fővárosi Közmunkák Tanácsának adott át. Innentől kezdve egyszerű volt a dolga, hiszen a városok azonnal csatlakozni akartak a Fővároshoz és 1873 november 17-én létrejött Budapest.

Vagyis sok várossal ellentétben a fővárosnak ismerjük a „születési dátumát”, így minden évben meg tudjuk ünnepelni.

Budapest grafika

Budapest neve | utánajártunk

1830-as években nem csak az egyesített főváros gondolata foglalkoztatta a reformkor nagyjait, hanem a város neve is.

Széchenyinek tetszett a Buda, de Pesttel nem volt kibékülve, így egy teljesen új nevet akart. Felmerült a Bájkert, Ikervár vagy Dunagyöngye elnevezés, de a kedvence a Honderű volt, ami sokak tetszését elnyerte.

Mígnem Eötvös József felhívta a figyelmet arra, hogy franciául a Honte des rues jelentése az utcák szégyene. Ezután Széchenyi elállt a tervétől és maradt Pest-Buda, amiről kiderült, hogy térképre írva zavaró, hogy a budai oldalon van Pest neve.

Így lett végül a főváros neve Buda-Pest, amit először kötőjellel írtak, majd Arany János Toldijában találkozhattunk először az egybeírt névvel: Budapest.

Forrás: Krisztian Bodis Photography

A szerző

Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója

Egy karácsonyra kapott Budapest útikönyvvel kezdődött el minden. Átnéztem és a nyári szünetet, mert a benne olvasott helyek felkeresésével töltöttem. Ebből következett egy idegenvezetői vizsga és egy turisztikai diploma. A diploma után a legjobb helyre kerültem, ahol megtanultam, hogy az idegenvezetés nem csupán évszámokról, építészetistílusokról szól, hanem legendákról és izgalmasabbnál izgalmasabb történetekről. A kislányaim születéséig dolgoztam idegenvezetőként és programszervezőként, majd a lányokkal töltöttem a mindennapjaimat.

Budapest ezután is az életem része maradt, csak most már a családomnak meséltem a város érdekességeiről. Idővel arra lettem figyelmes, hogy Lili, a nagyobbik lányom már külön kéri ezeket a városnézéseket és ez volt az a pont, amikor „megszületett” a szerelem vállalkozásom, a Lili’s Budapest, ahol gyermekes családoknak tartok budapesti városnéző sétákat. Fő célom, hogy a sétáim igazi családi programok legyenek, ahol nem csak a gyermekek fedezik fel játkos módon a főváros helyszíneit, de a szülők/nagyszülők is megismerhetnek kevésbé ismert történeteket, legendákat.

A sétákról itt olvashattok bővebben: https://lilisbudapest.hu/

FÓKUSZBAN

BOHO STÍLUS

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket