Én, mint megrögzött, reményvesztett és minden kudarca ellenére is végérvényesen romantikus nőszemély nem nagyon tudtam mit kezdeni a Tinder kőkemény realitásával. Történt ugyanis, hogy míg én az elmúlt évtizedekben házat csinosítottam, gyereket szültem, süteményeket habosítottam, a világ megváltozott.
Ma már minden centik, kilók, forintok és szándékok bonyolult hálózataként egyszerre csap le ránk. Semmi cécó vagy romantika, a ‘szia’ után rögtön a ‘mit keresel?’ kérdés következik. És jaj neked, ha erre nem veted magad azonnal a kínálkozó legnemesebbik testrészre! Már repülsz is.
Ráadásul mindegy, mire mondasz igent, mindegy mi az ajánlat, manapság mintha muszáj lenne mindig lapot húzni tizenkliencre. Több kell, jobb kell, másik kell, fel kell dobni, ki kell próbálni, nem szabad nemet mondani és mellébeszélni, mert a pillanatban kell jelen lenni.
És ez a sok-sok kell hajt előre mindenkit, nincs idő megállni, mélázni, gondolkodni, várni. (A korrektség jegyében közölnöm kell, hogy közben az is kiderült, hogy ha nekem tetszik valaki, akkor bezzeg én se akarok lassítani. Szóval képmutatásból ötös.)
Kíváncsi vagy a Kalandozásaim Tinderlandiában – sorozat első részére? Olvasd el itt:
Kalandozásaim Tinderlandiában | Anya pasizik 1.rész
Ahogy a puma vadászik
Arra gyorsan rájöttem, hogy a sziporkázó humorom és a magas képzettségem jelentősen szűkíti, a mellkörfogatom viszont erősen tágítja az érdeklődők körét. Szóval először meg kellett találnom az optimumot, ami nekem is kényelmes.
Az első reményt keltő jelölt – nevezzük mondjuk nemJaninak az egyszerűség kedvéért – nem sokat lacafacázott. A ‘szia’ után rögtön megírta, hogy bár ő is tudja, nem túl elegáns erre megjegyzést tennie, leginkább mellkontaktust tartana, mert a szemkontaktus úgyse menne. Aztán úriember módjára bocsánatot kért és annyira bejött nekem a határozottsága meg a stílusa, hogy meg sem lepődtem, amikor megemlítette, házas.
Persze erősen gondolkodóba estem. Mivel tartozom én egy másik nőnek? Cafka-e, aki szóba áll a más férjével vagy a férjnek vannak erkölcsi-érzelmi kötelességei, nekem pedig nincs dolgom a más házasságával? Magamra vonom-e az isten csapását, ha szóba állok valakivel, aki nyilvánvalóan tilosban jár?
Hosszas megfontolás után arra jutottam, hogy nekem függetlenként nincs félni- vagy szégyellnivalóm és mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Mentségemre szóljon, ajánlottam párterápiát, pszichológust, mediációt, kommunikációs stratégiákat és egyéb lehetséges megoldásokat is a pasasnak, hátha az megmenti őket – és engem – az erkölcsi romlástól.
“Ez nem nyitott kapcsolat”
– hangzott el nem sokkal később, amikor azt akartam megtudni, hogy vajon az asszonykának is megvannak-e a maga nyitott körei. Azt reméltem, a pasi egyfajta konszenzuális szabadságban van – értsd etikus nonmonogám, ha nem ismerted volna a kifejezést – és nem én vagyok az a bizonyos harmadik. Fogadjunk, meglepődsz, ha elmondom: de, én voltam.
Persze mire ez kiderült, már mindegy volt. Behúzott a rekedtes hang, a vonzó szempár, az őszbe hajló halánték és a határozott duma. Már akartam két percre én lenni a földi boldogság és lelkesen szedtem le minden látható és láthatatlan szőrszálat a nagy esemény előtt. (Ami nem sokkal később be is következett.)
Úristen, szexelek!
Aki már vált el, tudja, hogy a folyamat során teljesen magától értetődően kérdőjeleződik meg minden, amit valaha tettünk, éreztünk, mondtunk vagy nem mondtunk ki. Hirtelenjében már nem tudod, pontosan mit, mikor és hogyan rontottál el, de abban teljesen biztos vagy, hogy legközelebb jobban akarod csinálni.
Aztán amikor a sok-sok szorongás, csetelés, szépítkezés és aggodalom után ott van ő, a pasi, aki tizenx év után végre újra első lesz neked, akkor inkább húznád a nyúlcipőt és elmenekülnél.
„Mi van, ha nem tetszik neki a testem? Mi van, ha meglátja a lógó melleimet és elmenekül? Mi van, ha nem vagyok elég illatos, ha kihagytam néhány szőrszálat, ha rosszul csókolok, vagy pláne, ha ő csókol rosszul? Jézusom, mit csináljak? Hogyan fogom ezt túlélni?”
….száguldottak bennem a gondolatok és bevallom, ehhez a mennyiséghez például csak egyetlen másodpercre volt szükségem. Hogy mi a megoldás hasonló helyzetekre? Fogalmam sincs, én végül is bedobtam egy felest. Fényes nappal. Reggel nyolc harminckor.
Konklúzió
A nagy szavak, a sok-sok csetelés, pofázás, ígérgetés és flört után végülis nemJaniban nem a környék ügyeletes Casanovájára találtam, hanem egy megtört és boldogtalan férjre. Egy pasira, aki arra vágyik, hogy imádják, szeressék és végre önmaga lehessen. Egy olyan pasira, aki mindeközben nemcsak a felesége érzelmi-testi szükségleteire vak, hanem az aktuális partnere igényeire is.
Komolyan, kb. öt perc után pontosan meg tudtam volna mondani, miért nem működik ez a házasság és mi kellene ahhoz, hogy nemJaniéknál otthon helyreálljon a béke. Gondolom, senkit sem lep meg, ha azt mondom: hát tutira nem én, a harmadik.
És mivel úgyis mindenkit az érdekel, milyen volt a nagy esemény, elmondom: kábé semmilyen. A heteken át tartó szorongás, a rettegés, hogy nem vagyok elég jó, a telesírt és teleaggodalmaskodott százas zsepi közepesen szar szexben és szinte felfoghatatlanul semmilyen beszélgetésben csúcsosodott ki. Megvolt és átestem a tűzkeresztségen, de vad lepedőakrobatika és édes összeizzadás helyett csak a hiány maradt. Megtanultam, hogy ez nekem kevés – és hogy többé soha nem akarom majd azt, ami a másé. Többet érdemlek és ennél az a másik is többet érdemel.
