fbpx

kismama

Nem elég, hogy az ember lánya szanaszét aggódja magát, amikor kisbabát vár, most még itt van a koronavírus, amiatt is lehet aggódni. De vajon kell-e aggódni akár a kismama, akár a magzat egészségéért, és egyébként is mire kell figyelni a koronavírus járvány közepén?
Személyes terhesnapló, amiben remélhetőleg mégis sok várandós nő magára ismerhet. A terhesség alatt sok nő érzi magát különösen érzékenynek, ráadásul rengeteg lelki változás zajlik, szóval nem árt odafigyelni, hogyan fogalmazunk egy kismama előtt.
Babavárás idején az ünnep is egészen más – már ez sem igazán a karácsonyról, hanem sokkal inkább az új családtag érkezéséről szól
Végül a doki ült az asztalnál én meg ott álltam előtte félmeztelenül, és így beszélgettünk. Életemben nem éreztem még ennyire megalázott helyzetben magam. És ez még csak a sokkoló kezdet volt!
Rengeteg kismamával találkozok, így megfigyeltem már, hogy ahány leendő anyuka, annyi kismama lélek születik meg. Íme, a teljesség igénye nélkül néhány kiemelkedő:
A terhességnek bizony vannak furcsa vagy éppen kellemetlen velejárói, amit csak azok ismerhetnek, akik már átélték ezt a kilenc hónapot. Neked melyik ismerős?
A Minimag KISMAMA / ÚJDONSÜLT ANYUKA KARÁCSONYI KÖRKÉPe, egy karácsonyi válogatás, amiben olyan ajándék ötleteket mutatunk, aminek minden kismama / újdonsült anyuka örülne (mi tuti örültünk volna mindegyiknek).

Jól akarnak kinézni a baba érkezését bejelentő fotókon, de figyelemelterelésnek is beválik a szépítkezés.

Yehuda Devir őszinte illusztrációit ti is nagyon szeretitek, és most az életük arról szól, hogy hamarosan babájuk születik. Yehuda természetesen ezt is rajzban mondja el… nekünk pedig csurok a könnyünk, mert annyira ismerősek ezek a helyzetek!

A terhességben a legsokkolóbb nem a testi és lelki felfordulás, amit okoz. Azokat könnyebben, vagy nehezebben, de el lehet fogadni, és együtt lehet élni velük. Ami viszont megszokhatatlan, az a közüggyé válás. Szubjektív helyzetismertetés egy kismamától.

50 várakozó közül egy sem volt hajlandó felajánlani a helyét a hat hónapos terhes, szívbeteg kismamának.

[rev_slider alias=”homeslider3″]

Népszerű cikkek

[rev_slider alias=”sidebar-slider-also”]

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket